Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: “A második félidőben gyengén játszottunk!”

A Real Madrid vezetőedzője, Zinedine Zidane – érthető módon – igencsak feldúltnak tűnt csapata Valladolid elleni hazai pontvesztését követően.

(Kép: as.com)

“Egyáltalán nem örülök az eredménynek. A találkozó végén betalálunk, és válaszként egyből gólt kapunk. Ez megengedhetetlen! Természetesen lehet labdát veszíteni, de egyáltalán nem mindegy, hogy hol teszed ezt meg.”– Kezdte értékelését a blancók trénere, aki tehát nagyon nem volt elégedett azokkal a jelenetekkel, amelyeket játékosaitól látott a Valladolid egyenlítő gólja előtt.

“Rosszul helyezkedtünk, és erre nincs mentség. Egy kicsit így mindenki benne van ebben a kapott gólban.” – Tette hozzá Zidane, aki tehát csapatszinten kereste a hibát, és nem az egyénekben.

“Nem voltunk elég élesek, és csak a meccs bizonyos szakaszaiban futballoztunk jól. Meleg volt nagyon, de mind a két csapatnak. A második félidőben kimondottan rosszul játszottunk, de még így is lezárhattuk volna a meccset: Jovicnak például megvolt minderre a lehetősége. Egy biztos, nem akarunk kifogásokat keresni.” – Jegyezte még meg a csalódott tréner.