Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb-selejtező: a címvédő portugál válogatott keretet hirdetett

Fernando Santos portugál szövetségi kapitány kihirdette azt a 25 játékost, akikkel nekivág az Európa-bajnokság következő selejtezőkörének. 

Forrás: el-carabobeno.com

Meglepő, de a címvédő portugál válogatott jelenleg a negyedik helyen áll a B-csoportban, ám eddig csak két döntetlen mérkőzést játszottak, míg az első két helyen álló Ukrajna és Luxemburg már négyet. Fernando Santos szövetségi kapitány a legerősebb csapatát hívta össze, élen a csapatkapitány Cristiano Ronaldóval, de a támadósorban helyett kapott az Atletico Madrid rekordigazolása, João Felix is. Visszakerült a válogatottba a Sevilla védője Daniel Carriço, aki 2015-ben eddig egy meccsen szerepelt, illetve Renato Sanches is, aki tavaly novemberben léphetett utoljára pályára a nemzeti csapatban. Az Olympiakosz 23 éves támadója, Daniel Podence először mutatkozhat be hazája válogatottjában.

Portugália szeptember 7-én Szerbia ellen lép pályára az Európa-bajnokság selejtezőjében, szeptember 10-én pedig Litvániával találkozik.

Kapusok: Rui Patrício (Wolverhampton)Beto (Göztepe), José Sá (Olympiakosz).
Védők: João Cancelo (Manchester City), Nélson Semedo (Barcelona), José Fonte (Lille), Pepe (FC Porto), Rúben Dias (Benfica), Daniel Carriço (Sevilla), Raphael Guerreiro (Borussia Dortmund), Mário Rui (Napoli).
Középpályások: Danilo Pereira (FC Porto),  Rúben Neves (Wolverhampton), William Carvalho (Bétis), Bruno Fernandes (Sporting), João Moutinho (Wolverhampton), Pizzi (Benfica), Renato Sanches (Lille)
Támadók: Bernardo Silva (Manchester City), Daniel Podence (Olympiakosz), Gonçalo Guedes (Valencia), Rafa Silva (Benfica), Cristiano Ronaldo (Juventus), Diogo Jota (Wolverhampton), João Félix (Atlético Madrid).