Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kínos: Ilyen bénán még senki nem utánozta Lionel Messi gólörömét

A brazil válogatott védő olyannyira büszke volt az osztályokkal gyengébb Lincoln ellen szerzett találatára, hogy Lionel Messi híres gólörömével ünnepeltette magát.

(forrás: goal.com)

Szürreális eseményeknek lehettek szemtanúi azok az angol futballrajongók, akik kilátogattak a szerdán megrendezett Lincoln – Everton összecsapásra, ugyanis Richarlison olyan helyzetben és olyan bénán alkalmazta Lionel Messi klasszikussá vált gólörömét, mint még soha senki.

Az Everton csapatának már a mérkőzés kezdése is kínosan alakult, hiszen a Lincoln már az első percben megszerezte a vezetést, azonban ami ezután jött, arra szavak nincsenek: Az Everton viszonylag könnyedén fordítani tudott a két osztállyal lejjebb játszó hazaiak ellen, majd mikor a mérkőzés hajrájában Richarlison megrúgta az Everton negyedik gólját, fogta magát és levette a mezét, majd a nézők felé fordította azt, ahogy Lionel Messi azon a bizonyos Real Madrid elleni mérkőzésen.

A lelkes ünneplést még a vendégek sem igazán tudták mire vélni egy ilyen enyhén szólva is jelentéktelen győzelem hajrájában, de a brazil támadó még azt a hibát is elkövette, hogy mezét fordítva, azaz nevét és számát maga felé tartotta fel.

Majd legközelebb Richarlison, majd legközelebb…