Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Messi: „Nem tudom, hogy a Barca megtett-e mindent Neymarért”

A katalán Sport ma reggeli száma interjút közölt az FC Barcelona sérüléssel bajlódó szupersztárjával, Lionel Messivel. Az ötszörös aranylabdást természetesen megkérdezték Neymar elmaradt visszatérésével kapcsolatban is.

Többek között a Paris Saint-Germain hajthatatlanságának is köszönhetően, de kútba estek a Barcelona próbálkozásai Neymar visszaigazolását illetően. A brazil támadó két évvel ezelőtt hagyta el a Camp Nou-t a francia klub kedvéért. Az akkori 222 milliós összesített vételár helyett most természetesen kevesebbet adtak volna a katalánok, igaz, állítólag több játékost is felkínáltak cserébe.

A jól értesültek szerint a korábbi barcelonai társak, élükön Lionel Messivel nagyon is megbocsátóak voltak Neymarral szemben, sőt, egyenesen követelték a vezetőségtől a transzfer létrejöttét. Az argentin zseni most elárulta a Sportnak, hogy valóban szívesen fogadták volna a korábbi harcostársat, ám kétségei vannak a vezetőség szándékát illetően:

„Örülnék, ha Neymar egyszer visszajönne. Sportszakmailag a világ egyik legjobbja, és vele a szurkolók és a szponzorok szempontjából a klub ugrást tudna elérni. Őszintén szólva, nem tudom, hogy a Barcelona mindent megtett-e a visszatéréséért, de a Paris Saint-Germainnel nem könnyű tárgyalni. Nem kértük azt, hogy szerződtessük Neymart, hanem egyszerűen közöltük a véleményünket. Azt gondolják, hogy én vagyok a főnök? Azt hiszem bebizonyosodott, hogy nem így van.”

– összegezte a helyzetet a meglepően nyíltan nyilatkozó Messi.