A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A csatártrió mindhárom tagja betalált, régi önmagát idézte a Barcelona. Az Eibar küzdött, de ennél többre nem futotta tőlük.
Remekül kezdte a mérkőzést a Barcelona, már a 13. percben megszerezte a vezetést Antoine Griezmann Clement Lenglet kiugratása után (0-1). Ezután sem állt le a Barca, de az utolsó passzokba, cselekbe hiba csúszott. Az Eibar küzdött becsülettel, de igazi veszélyt nem jelentettek Marc-André ter Stegen kapujára. A második gólt Lionel Messi szerezte az 58. percben, ezúttal Griezmann volt az előkészítő (0-2). A harmadikat a 66. percben Luis Suarez lőtte, Messi adta a gólpasszt (0-3). Rég játszott ilyen összeszedetten és szépen a Barcelona. Griezmann, Suarez és Messi remekül megértették és kiszolgálták egymást a kapu előtt.
Eibar – Barcelona 0-3 (0-1)
Helyszín: Ipuruai Stadion; Vezette: Lopez
Gólszerzők: – ill. Griezmann (13.), Messi (58.), Suarez (66.)
Sárga: Diop (24.), Charles (24.), Alvarez (82.), Inui (88.), Exposito (90.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
A tabella jelenlegi állása:
A góllövőlista élmezőnye:
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…