Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lampard kinyilatkozta magát Pulisic-ügyben

A Chelsea szombat délután egygólos összecsapáson győzte le a Newcastle United-et. A mérkőzésbe csereként szállt be a londoni kékek nyári szerzeménye Christian Pulisic, aki rendszeres témát szolgáltat az újságíróknak. Az összecsapás után Lampard és a támadó is kinyilatkozta magáz.

Mint ismeretes az átigazolási embargó előtt egyezségre jutott a Borussia Dortmund és a Chelsea, így a 21 esztendős amerikai támadó 60 millió euró ellenében váltott klubot. A szurkolók és a közvélemény is nagy várakozással volt az irányába, a szezonrajt és a debütálás azonban nem sikerült. Lampard biztosított játékperceket, a góllövő cipő azonban Dortmundban maradt. Eddig 7 meccsen 451 játékpercet töltött a pályán Pulisic, és 4 gólpassz mellett az első találat még várat magára.

A Newcastle ellen ezúttal is csak csereként állt be, a mérkőzés után azonban Lampard a következőket mondta – “Nagyon elégedett voltam Christiannel. Ő egy elég népszerű téma az újságírók körében, mivel amerikai és sok pénzt fizettünk érte, így sokan kíváncsiak rá. Úgy gondolom, hogy túlságosan szűk látókörűek vele kapcsolatban az emberek. Hosszú távban kell gondolkodni. Még csak most lett 21 éves és látva, hogyan teljesített ma, egyértelmű, hogy nagy lehetőségek rejlenek benne. Remek az egyensúlyérzéke, jól lát a pályán, játékügyes futballista. És még mindig fejlődésben van, mint a legtöbb hozzá hasonló korú fiatal játékos. Szóval elégedett voltam vele és ő is büszke lehet magára egy ilyen teljesítmény után.”

Pulisic a következő képen értékelt – “Nagyon jó meccs volt. Örülök, hogy nyerni tudtunk. Komoly teljesítmény kellett ehhez, mert a Newcastle nagyon szervezetten védekezett. Örülök, hogy hozzá tudtam járulni a védekezésük megbontásához. Volt egy nagy helyzetem, amikor talán lőnöm kellett volna, de láttam, hogy Tammy (Abraham) üresen van és lekészítettem neki a labdát. DeAndre (Yedlin) viszont egészen hihetetlen lövésblokkolást mutatott be. Szóval lehet, hogy nekem kellett volna vállalkoznom. Egyelőre nem találom a góllövő cipőmet, de szerintem hamarosan meglesz!”