Legendák Viadala

Cavaniért máris megindult a “hajsza”

Herczeg Zsolt
Herczeg Zsolt
újságíró, 2019 november 13. 15:00

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk Edinson Cavani elégedetlenségét fejezte ki az iránt, hogy “mellékvágányra” került a PSG-nél és Thomas Tuchelnél. Ennek értelmében pedig könnyen lehet, hogy klubot vált. 

Kérőben nem lenne hiány, spanyol sajtóértesülések szerint az Atletico Madrid is érdeklődését fejezte ki az uruguayi iránt, méghozzá maga az edző, Diego Simeone kérésére.

Cavani szerződése a nyáron lejár a párizsiaknál, így akár már a télen klubbot válthat, de könnyen lehet, hogy (ő is) a szabadon igazolhatóak névsorát fogja erősíteni a nyáron.

A csatár Mauro Icardi érkeztével találta magát a padon, ráadásul nem is úgy fest, hogy Tuchel mester egyhamar meggondolná magát ez ügyben, ugyanis Icardi teljesítménye eddig impozáns.

Cavani egyébiránt jövő év elején már a 33. életévét fogja betölteni, így a kor nem mellette szól.

Az idei évben eddig minden sorozatot figyelembe véve, 8 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 2 gólt szerzett.

Az Atletico mellett még a Juventus és a Manchester United is “monitorozza a játékos helyzetét.