Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rakiticért már ajánlatot is tettek – sajtóhír

Spanyol információk szerint a Barcelona megkapta egy meg nem nevezett klubtól az első komolyabb ajánlatát Ivan Rakiticért. 

Egyelőre mindösszesen annyit tudni az ajánlatról, hogy egy Premier League klub küldte, az összeg pedig 13 millió font volt. Ezt a Barcelona “élből” elutasította, ugyanis ők nagyjából 30 millió font környékén szeretnének kapni a világbajnoki ezüstérmes középpályásért.

Meglepő, annak tudatában, hogy eddigi sajtóinformációk szerint a játékos legnagyobb kérője a Juventus (volt), ám ezek szerint a “Zebrák” még nem tették meg a szükséges lépéseket.

“Köztudott”, hogy Rakitic már egy ideje tervezi a váltást és finoman szólva a katalán gigász sem áll az útjában.

A horváth középpályás szerződése egyébiránt 2021 nyarán jár le a Camp Nouban, így tehát Valverde csapata -egyelőre -nincs kényszerhelyzetben.