Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: “Pogbának még nagyobb sztárnak kell lennie!”

A Manchester United korábbi játékosa, Antonio Valencia a The Athleticnek nyilatkozott szeretett csapatáról, és az általa sokra hivatotnak vélt francia középpályásról. 

 (Kép: goal.com)

Az ecuadori játékos szerint a jelenleg bokasérüléséből épülgető Pogba még mindig nem az a játékos, aki lehetne.

“Paul intelligens futballista, egy vezér, hihetetlen tehetséggel megáldva. Egy sztárjátékos, de még nagyobb sztár lehetne.” – Kezdte Valencia.

 “Vannak futballisták, akiknek alapvetően szükségük van a csapattársaikkal és a menedzserrel való jó kapcsolatra. Paul pont ilyen. Éreznie kell azt is, hogy a menedzser szereti őt, mellette áll. Solskjaer-nál ez is változott, mintha elkezdte volna őt újra felépíteni.” – Tette hozzá a francia középpályás kapcsán most már hazájában, az LDU Quito együttesénél játszó jobbhátvéd, majd kitért a manchesteriek teljesítményére.

“A klub kissé megváltozott az elmúlt időszakban. Most már látni pozitív dolgokat. És akkor ott van még Scott McTominay, aki szikla-kemény, Darren Fletcher-re is emlékeztet engem. Dan James játékát csak szeretni lehet, ahogy Rashfordot is. Martial pedig elképesztő játékos lehet.” – Így Valencia, aki azért hozzátette, hogy fájó látni, a csapat gyengébb eredményeit, de bízik benne, hogy fordulhat a szerencse.

Talán majd ha Pogba is egészséges lesz, még nagyobb eséllyel…