Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fortuna Liga: kötelezőt abszolvált a DAC – videóval

Hazai fellépéssel folytatta szereplését a szlovák bajnokság (Fortuna Liga) 17. fordulójában a felvidéki FC DAC 1904 együttese szombat délután…

Kalmár Zsolt a válogatottban elszenvedett sérülése miatt bokatörése után lábadozik, így a megszokott három helyett Vida Máté és Vida Kristopher személyében két magyar játékos lehetett ott az FC DAC 1904 szombati hazai bajnokiján a kezdőcsapatban az utolsó előtti helyezett Nyitra ellen. Az első játékrészben meddő mezőnyfölényben voltak a szerdahelyiek, hiába volt többet a labda Hyballa mester tanítványainál, mindez a helyzetek számában sem tudott megmutatkozni. A második felvonást agilisebben kezdte a hazai gárda, melynek eredményeként negyedóra elteltével sikerült büntetőt kiharcolni, azonban Davis kihagyta a kínálkozó lehetőséget. Néhány perccel később a 20 éves horvát csatár, Marko Divkovic szezonbeli második találata révén viszont már megszerezte a vezetést a DAC csapata. Ezzel a találattal pedig végül sikerült felülmúlni a vendégeket, akik nem sok veszélyt jelentettek az 1-0-s vezetésre, a DAC az újabb sikerrel megerősítette helyét a címvédő Slovan mögött a második helyen.

FC DAC 1904 – Nyitra 1-0 (0-0)
Gólszerző: Divković (63.) ill.

FC DAC 1904: Jedlička – Blackman, Oravec, Beskorovainyi, Davis (K), – Vida Máté, Ronan, Fábry – Vida Kristopher, Ramirez, Divković. Vezetőedző: Peter Hyballa.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye