Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: A PSG sztárjának szerződtetését javasolják!

A Manchester Unitednél 2004 és 2008 között futballozó Louis Saha saját elmondása szerint pontosan tudja, hogy Ole Gunnar Solskjaer csatárfronton kinek a szerződtetésével járna a legjobban. 

(Kép: goal.com)

Az egykori francia kiválóság szerint az MU-nak Párizsban kellene körülnézni, ahol tökéletes jelöltet találna.

“A csapatnak erősítenie kell januárban. Még ha Ferguson nem is volt híve a januári erősítéseknek, most ez másképp van. Edinson Cavani megszerzése a tökéletes választás lenne!” – Idézi Saha-t a goal.com.

Az Old Traffordon egykor közönségkedvencek számító francia meg is indokolta, hogy miért Cavanira gondolt.

“Nagyszerű játékos, remek igazolás lenne. Tapasztalt, sokat látott klasszis, aki azonnal erősítés lenne. Ráadásul Rashford és Martial játékát is jobbá tehetné, már csak azért is, mert egészséges versenyhelyzet alakulhatna ki közöttük. Szeretném Cavanit a Premier League-ben látni” – Így Saha, aki szerint elnézve Cavani kevesebb játékidejét idén a PSG-nél, az uruguayi csatár is nyitott lenne a váltásra.