Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hamarosan leülnek tárgyalni Vallejo sorsáról – gödörben a védő pályafutása

Nagy reményekkel érkezett Angliába a nyáron Jesus Vallejo, aki azonban jelenleg közelebb áll az U23-as csapathoz, mint a PL-kezdőséghez. Van visszaút?

Kép: Wolverhampton

Jesus Vallejo ígéretes fiatalember. A spanyol utánpótlás-válogatottakban csapatkapitányként ért el komoly sikereket, 2015 óta pedig a Real Madrid játékosának vallhatja magát. A Zaragoza mindössze 5 millió euróért vált meg tőle, a 2016/17-es szezonban pedig egy évet kölcsönben a Bundesligában töltött. A Frankfurt futballistájaként bizonyította rátermettségét, megmutatta, hogy képes felnőtt szinten is jól teljesíteni és tényleg van benne potenciál. Ennek örömére 2017 nyarán már a Real Madrid felnőtt csapatával készülhetett, ám Zidane irányítása alatt nem tudott kiteljesedni.

Nyilván csereként számítottak rá, de főleg a sok sérülés húzta át a terveit. Csak kevésszer jutott szóhoz és azokon az alkalmakon is meglehetősen hullámzó volt a teljesítménye. Alkalmanként közel kifogástalanul játszott, máskor pedig kapitális hibákat vétett. Nem állt még készen egy ekkora feladatra.

Most július végén a Realnál úgy döntöttek, újabb kölcsönadás lehet a megfelelő lépés. A Wolves egy feltörekvő csapat, a Premier League a legerősebb bajnokság, Nuno irányításával pedig az Európa-ligában is kipróbálhatták magukat. Úgy tűnt, ez az üzlet mindkét fél számára hatalmas nyereséget hozhat majd. Nem így lett.

A szezon felénél az a helyzet, hogy Vallejo csak egyszer kezdett, összesen pedig kettő bajnokin jutott szóhoz. Gyakran már a padra sem ültetik le, a hírek szerint pedig hamarosan összeülnek majd a spanyol és az angol klub elöljárók egy kiadós beszélgetésre. Sajtóhírek szerint ez lényegében azt jelenti, hogy Vallejo visszakerülhet majd Spanyolországba, de hogy mit kezd vele a Real, az még rejtély.

A történet negatív alakulásának okai között meg kell említenünk olyan tényezőket, minthogy vélhetően Vallejo angol nyelvtudása talán nem az igazi; ahogy a kultúra és az időjárás is teljesen más mint Madridban; illetve korábban nem kellett neki három védős rendszerben játszania, mint most a Wolvesban. Ezek a tényezők nyilván nem segítették az ő beilleszkedését.

Nuno arról beszélt Vallejo kapcsán, hogy sohasem mondanak le egy játékosról. Mindenképp segítik a 22 éves spanyolt, de első sorban neki kell tennie a játékpercekért. Példaként Adama Traorét hozta fel, aki az évek során már egy kimondottan hasznos taggá lépett elő a csapaton belül – habár így is rengeteget kell még fejlődnie.

Jesus Vallejo a Wolverhampton legkevesebb bajnoki játékperccel rendelkező játékosa jelen pillanatban. Januárban vélhetően visszakerül majd a Realhoz, de még nem látni, mi lesz majd vele hosszú távon. A jövő sztárjának szánták, de ez a törés a karrierjében még komoly gondokat okozhat.