Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Egy félidőnyi foci elég volt a Juvénak! – Videóval

A Lazio elleni vereségre jól reagált a Juventus, és már az első félidőben lényegében bebiztosította győzelmét az Udinese ellen. A Juvéval egy időben ikszelt az AC Milan, és kikapott az Atalanta.

(Kép: Arizona Daily Star)

Juventus – Udinese 3-1 (3-0)
Gólszerzők:
C. Ronaldo (9. és 37.), Bonucci (45.) illetve (Pussetto (94.)

Gianluigi Buffon lejátszotta karrierje 700. bajnoki találkozóját (ebből 515-öt a Juve színeiben – a szerk.), Cristiano Ronaldo két lövésből két gólt is szerzett, a Juve pedig az első félidőben lerendezte a találkozót.

Röviden így is összefoglalhatnánk a találkozót, ahol a Juve valóban nagyon meggyőző volt az első játékrészben – talán idén a legmeggyőzőbb -, a folytatásban viszont alaposan visszavett Maurizio Sarri csapata.

A találkozó egyik meglepetése volt az is, hogy azért bőven akadt üres hely az Allianz Stadionban, amely nem feltétlenül pozitív a a “zebrákra” nézve. De persze a lényegen mit sem változtat mindez, a csapat a Lazio elleni fiaskó után újra nyert, és ha ideiglenesen is, az Inter meccsének végééig, biztosan a tabella élén marad.

https://www.youtube.com/watch?v=AnKq7DRA5tk

AC Milan – Sassuolo 0-0

Legutóbbi Bologna elleni, idegenbeli sikere után aki esetleg azt gondolta, hogy majd elindul felfelé a Milan a táblázaton, annak csalatkoznia kellett. A milánói piros-feketék egy újabb kellemetlen eredményt értek el hazai pályán, és továbbra is a középmezőnyben szerénykednek.

Bologna – Atalanta 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Palacio (12.), Poli (53.) illetve (Malinovsky (60.)
Kiállítva: Danilo (88.)

A történelmi, bravúros BL-továbbjutás a hét közben talán túl sokat kivett az Atalantából. A Bologna köszönte szépen, élt az előtte adódó lehetőséggel, és bár két gólos előnyéből egyet leadott, bravúrnak számító győzelmet aratott a bergamóiak ellen.