Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angol Ligakupa: Sokat fognak még beszélni a Liverpool meccséről! – Videóval

A klubvilágbajnokságon szereplő Liverpool első csapata nélkül kedden este kénytelen volt U23-as, vagy fiatalabb korú játékosaival kiállni az Aston Villa elleni Ligakupa-negyeddöntőre. A találkozó nem csak a “vörösök” nagyarányú veresége miatt marad emlékezetes.

(Kép: dailymail.co.uk)

Az Aston Villa köszönte szépen, élt a lehetőséggel és kihasználta Jürgen Klopp és az első csapat távollétét. A birminghamiek már az első játékrészben padlóra küldték a szimpatikusan futballozó, ám hátul nagyokat bakizó liverpooli fiatalokat.

A szünetben a vendégek rendezni tudták a sorokat, ebben vélhetően sokat segített az is, hogy Jürgen Klopp “beköszönt” az öltözőbe, ‘elmondva, hogy elégedett a fiatalok hozzáállásával, és azt kérte tőlük, legyenek bátrak’.

Harvey Elliot vezetésével a vendégek a láthatóan már csak minimális fordulatszámon pörgő Villa fölé is nőttek, szép dolgokat mutattak, gólt azonban nem szereztek – Megérdemelték volna!

A találkozóról sok mindent elmond, hogy a Liverpool-szurkolók olyan támogatást adtak a fiataloknak, mintha Mohames Salah és társai játszottak volna (…) John Terry vezetésével pedig az Aston Villa edzői stábja a lefújást követően egyből a vendég öltözőbe sietett, gratulálni Neil Critchley csapatának.

A vesztes szakember meccs utáni gondolatait érdemes még felidézni: “A klub részéről ez volt a legjobb megoldás! Próbáltuk elmondani a fiúknak, hogy készüljenek fel arra, hogy rossz tapasztalatokkal fog járni ez a meccs. Azt hiszem az eredmény másodlagos. Úgy futballoztunk, ahogy a Liverpooltól az elvárható. Sokat jelentett, hogy tudtuk, hogy Jürgen Klopp és stábja, a játékosokkal együtt nézi a meccset. Azt hiszem elégedett lehet azzal, ahogyan játszottunk!”

Aston Villa – Liverpool 5-0 (4-0)
Gólszerzők: Hourihane (14.), Boyes (17. -öngól), Kodija (37. és 45.), Wesley (92.)

https://www.youtube.com/watch?v=9uXX0aWwJyM