A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A Mainz idegenben ütötte ki a Werder Bremen csapatát nagyon simán 5-0-ra. Az első játékrészben minden lényegi kérdést eldöntött a “Nullfünfer”, hiszen ekkor már néggyel is vezettek. A találkozón a Mainziak támadója, Quaison mesterhármast jegyzett, mellette Pavlenka vétett kabaréba illő öngólt, valamint a hajrában még Mateta is betalált, aki Szalai Ádám helyére állt be. A magyar válogatott támadó 66 percet kapott vezetőedzőjétől, ő ezt két gólpasszal hálálta meg, az első nem mellesleg nagy szépre sikeredett, és ennek köszönhetően szerezte meg csapata a vezetést. A második asszisztja sem volt csúnya Szalainak, ahogy egy nagydarab középcsatárhoz illik, a rövidről remekül csúsztatta a hosszúra a labdát egy szöglet után, amelyre a teljesen üresen érkező Quaison csapott le. A Werder Bremen így maradt a 15. helyen, mindössze két ponttal megelőzve az osztályozót érő pozícióban tanyázó Düsseldorfot, a Mainz pedig ezzel a győzelmével négy pontra növelte előnyét a Brémával szemben.
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…