Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Manchesteri derbi a nagy tehetségért – sajtóhír

Az angol Ligakupa januári elődöntője mellett az átigazolási piacon is komoly csatát vívhat meg egymással a Manchester United és a Manchester City csapata, miután a két városi gigász ugyanazt a tehetséges futballistát szemelte ki magának…

A német Bild megerősítette, hogy a Manchester United és a Manchester City tekinthető a legfőbb favoritnak a számtalan topcsapat által kiszemelt Kai Havertz leigazolására.

A Bayer Leverkusen 20 éves középpályása iránt hatalmas a nemzetközi érdeklődés, hiszen a Premier League-ből a két manchesteri csapat mellett a BL-győztes Liverpool is árgus szemekkel követi pályafutását, de az olasz rekordbajnok Juventus, valamint a spanyol bajnokságot azonos pontszámmal vezető Barcelona és Real Madrid is szemet vetett már rá, míg a Bundesligán belülről a Bayern München és a Borussia Dortmund is folyamatosan monitorozza teljesítményét.

Havertz az elmúlt idényben robbant be a német bajnokságba (Bundesliga), amikor 34 mérkőzés alatt 17 gólt szerzett és négy gólpasszt adott, és az új idényben is már két bajnoki találatot számlál a BL-ben csoportkörében búcsúzó “Gyógyszergyáriak” színeiben.

A német lap szerint a fiatal játékos előreláthatólag 130 millió euró körüli összeg ellenében válthat majd klubot.