Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz élcsapat venné kölcsön Szoboszlait – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint ismét egy komoly érdeklődő neve merült fel napjaink legtehetségesebb magyar labdarúgója, Szoboszlai Dominik iránt…

A La Gazzetta dello Sport megerősítette, hogy a friss Olasz Szuperkupa-győztes Lazio együttese fontolóra vette Szoboszlai Dominik kölcsönvételét a Red Bull Salzburg gárdájától.

Az olasz sportlap arról ír, hogy a megállapodás féléves kölcsönszerződést jelentene, és az évad végén a római klub véglegesen is megvásárolhatja az osztrákoktól a magyar tehetséget, előreláthatólag 30-40 millió euró körüli összeg fejében.

Szoboszlai az idei szezonban egyre több lehetőséget kap a Salzburg soraiban, első BL-találata mellett már az osztrák bajnokságban is eredményes tudott lenni, és emlékezetes első gólt szerzett múlt ősszel a magyar válogatottban is a szlovákok elleni szabadrúgás formájában.

A Lazio a Szuperkupa megnyerése mellett a legutolsó hét bajnokiját megnyerte az olasz bajnokságban (Serie A), ahol a középpályás iránt szintén érdeklődő Juventus és az Inter mögött az előkelő, harmadik helyen tanyázik, miközben Simone Inzaghi irányításával a “Sasok” rendkívül látványos, eredményes támadófocit játszanak, amelybe Szoboszlai is kiválóan illene.

A korábbi sajtóinformációk szerint a 19 éves labdarúgót olasz élklubok mellett számtalan Premier League-csapat is hétről hétre árgus szemekkel figyeli.