Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gólerős támadó a Real Madrid célkeresztjében – sajtóhír

Karim Benzema szerződése meghosszabbítása mellett újabb komoly húzást szervez csatárposzton a Real Madrid a német gólvágó kiszemelésével…

Spanyol és angol források egyaránt megerősítették, hogy a Real Madrid komoly érdeklődést fogalmazott meg a RB Leipzig megbízható gólfelelőse, Timo Werner iránt – a Daily Mail konkrétan úgy fogalmazott, hogy a “blancók” 68 millió fontot adhatnak érte nyáron.

A 23 esztendős csatár a német bajnokság (Bundesliga) aktuális kiírásában 16 meccs alatti 18 góljával jelenleg második a góllövőlistán a 19 egységnél tartó Robert Lewandowski mögött, összességében pedig 24 pályára lépés során 23-szor volt eredményes a 2019-2020-as kiírásban. Werner már a negyedik évét tölti a lipcseieknél, és 19 gólnál kevesebbet egyszer sem szerzett, a mostani termése pedig már az idény derekánál egyéni csúcsnak tekinthető.

Nem csoda, hogy Wernert az utóbbi időben leginkább angol csapatokkal hozták hírbe, legutóbb a Chelsea-nél merült fel a neve, de azt megelőzően a Manchester United és a Liverpool neve ugyancsak szerepelt vele egy környezetben, ennek ellenére ha igaznak bizonyulnak a pletykák, és a Real ekkora összeget adna érte, akkor még éles versenyfutásra lehet érte számítani a nyári átigazolási időszakban.