Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ez a vereség (is) “jól jöhet” a Unitednek?!

Ahogy arról kedden mi is beszámoltunk a Manchester United 3-1 -es vereséget szenvedett hazai pályán a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén a városi rivális, Manchester City ellen. John O’Shea a csapat korábbi védője szerint ezt a vereséget Ole Gunnar Solskjaer “fel is tudná használni bizonyítékként”. 

O’Shea konkrétabban arra gondolt, hogy mint látszik a “Vörös Ördögök” se létszámban se minőségben sincsenek meg több pozícióban. Köszönhető ez a sérüléseknek (is), de az látható, hogy erősítésre szorulna főleg minőségben a gárda.

“Úgy érzem a csapatösszeállítás egy kissé kényszerű volt Olenak, mivel van néhány kulcs sérülés a csapatnál.”

“De ez arra ad lehetőséget, hogy felmenjen a vezetőséghez és elmondja, hogy márpedig erősítésekre van szükségünk. Több segítségre van szükség.”

“Egyedül a Liverpool van jelenleg olyan helyzetben, hogy elégedett lehet a keretével. A United a City, a Chelsea, az Arsenal és a Tottenham szintjén van. Azonban azt is leszögezhetjük, hogy januárban igazolni sokkal de sokkal komplikáltabb dolog, mint a nyáron.”

Egyre több játékossal boronálják egyébiránt össze a csapat, ráadásul a menedzser is elmondta, hogy egy két érkezésre számít a tél folyamán.

A Manchester United legutóbbi 5 mérkőzéséből mindösszesen 2 tudott megnyerni. Hétvégén a Norwichot fogadják, ugyan ott lehet javítani, de ennek ellenére a problémák még meglesznek. Nem beszélve egy esetleg hétvégi fiaskóról ami könnyön már Solskjaer állásába is kerülhet.