Legendák Viadala

Spanyol Szuperkupa: Simeone nem értett egyet Messivel!

Nagy Ákos
Nagy Ákos
újságíró, 2020 január 10. 09:22

Az Atlético Madrid trénere szerint már nem feltétlenül a Barca volt egyértelműen a jobbik csapat a spanyol Szuperkupa csütörtök esti elődöntőjében, még akkor sem, ha azt Lionel Messi úgy látta

(Kép: marca.com) 

“Nagyon jó ellenféllel játszottunk. Tudtuk, hogy többet kell védekeznünk majd, ám ha ezt jól tesszük, akkor lehet esélyünk visszavágni a kontrákkal.” – Kezdte meccs utáni értékelését Simeone.

“A szünet után ugyan egyből szereztünk egy gólt, ami kellő önbizalmat adott, ám ezt követően a támadásaik ritmusa kezdett egyre aggasztóbbá válni. Jöttek is a góljaik, amire reagálnunk kellett. Marcos (Llorente) beállításával, és Angel (Correa) feljebb tolásával ez sikerült is. Más csapat lettünk, és éreztük, hogy ha sikerül egyenlítenünk, akkor nyerhetünk is.” – Folytatta Simeone, aki az ominózus Messi nyilatkozattal ellentétben kijelentette, hogy az Atlético továbbjutása bizony megérdemelt.

“A Barca a világ egyik legjobb csapata, de egy meccs az utolsó percekben is tart! Megérdemelten jutottunk tovább. Most pedig a Valencia ellen egy nagyon jól játszó, öt középpályással sem védekezni akaró Real Madrid vár ránk. Kétség kívül nagyon nehéz meccs lesz.” – Így a “matracosok” trénere.