Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Xavi tiszta vizet öntött a pohárba

A napokban beszámoltunk róla, hogy a Barcelona vezetősége megbeszélést folytatott Dohában a klub egykori legendás játékosával, Xavival az esetleges jövőbeli együttműködésről, melyről a Katarban edzősködő szakember is elmondta a véleményét…

A nemzetközi sajtó biztosra veszi Ernesto Valverde leváltását, azonban a Barcelona vezetőségének jelen állás szerint úgy tűnik, hogy nincs lehetősége a szezon közben vezetőedzőt cserélni, és mindenképpen meg kell várniuk a nyarat a váltással.

A katari al-Szadd klubigazgatója a minap elárulta, hogy engedélyt adtak Xavinak arra, hogy tárgyaljon a Barca elöljáróival, s külön kihangsúlyozta, hogy nem fognak a vezetőedző útjába állni, ha valóban váltani szeretne, de Xavi hűséges kíván lenni jelenlegi állomáshelyéhez, ahol edzői karrierjét megkezdte:

“Nem tagadom, az álmom, hogy a Barcelona vezetőedzője legyek. Sokszor mondtam, ez sosem változik meg. A Barcelonáé a szívem. Csakhogy szerződés köt az al-Szaddhoz, ezért most a katari klubra figyelek. Valóban találkoztam Dohában Éric Abidallal, nagyon jó barátom a sportigazgató. Tisztelem a Barcelonát és Valverdét is. Most az al-Szadd vezetőedzőjeként akarok helytállni. Tiszteletben tartom, ami a szerződésemben áll.”

Legalább nyárig tehát biztosan várniuk kell Xavi romantikus barcelonai visszatérésére, mert a fiatal szakember rendkívül korrekt módon szezon közben nem akarja elhagyni jelenlegi munkaadóját. Xavi annak idején 1998-tól 2015-ig erősítette a Barcelona első csapatát, saját nevelésű klubikonként neve összeforrt a patinás katalán egyesülettel, és nagyon sokan szeretnék őt látni a Blaugrana következő vezetőedzőjeként…