Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Simone: “Valverde azt tette, amit tennie kellett, ő nyerte meg a döntőt”

Az Atlético Madrid egy újabb döntőt veszített el a Real Madrid ellen vasárnap este. A Spanyol Szuperkupa-döntő büntetőpárbaj után dőlt el a királyi gárda javára, de még előtte Federico Valverde kiállítása is meghatározta a meccs kimenetelét. Így gondolja ezt Diego Simeone is. 

Forrás: dailymail.co.uk

Fede Valverde a kiállítást is bevállalta azért, hogy megmentse csapatát a góltól, amikor a találkozó 115. percében felrúgta az utolsó emberként kapura törő Alvaro Moratát. Az uruguayi középpályás tudta mi lesz tette következménye, és reklamálás nélkül levonult a pályáról. Az öltözőbe menet még Diego Simeone is “megdicsérte” a játékost, és még a mérkőzés után is csak méltatni tudta a fiatal középpályás döntését.

“Ez volt a legfontosabb megmozdulás a mérkőzésen, hiszen valószínűleg gól született volna Morata helyzetéből. Mikor lement a pályáról, azt mondtam neki, hogy azt tette, amit tennie kellett abban a pillanatban. Meglátjuk, hogy hány mérkőzésre tiltják el. A mérkőzés legjobbjának járó díjat is csak ilyen játékkal lehet kivívni, amibe beletartozik a szabálytalansága is. Valverde nyerte meg a döntőt.”

Valverde a döntő után bocsánatot kért a megmozdulásáért, de azt mondta, hogy meg kellett tennie a csapatáért, amelyben igaza is van, hiszen a Real Madrid kihúzta a végéig, és a büntetőkkel el is hódították a trófeát.