Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: megint botlott a Spurs, egy büntető is kimaradt – videóval

Az angol élvonalbeli bajnokság 23. fordulójának nyitómérkőzésén a Tottenham Hotspur gól nélküli döntetlent ért el a Watford otthonában.

Fotó: Premier League / Twitter

Azt már az összecsapást megelőzően lehetett sejteni, hogy José Mourinho alakulatának nem lesz könnyű dolga a Vicarage Road közönsége előtt, ugyanis a Watford Nigel Pearson kinevezése óta valósággal szárnyal a bajnokságban – legalábbis az addigi teljesítményükhöz képest. A meccs ennek megfelelően nagyjából kiegyenlített volt, igaz a vendégek többször találták el az ellenfél kapuját. A gólhoz mégis a hazaiak jártak közelebb, méghozzá a második félidő 70. percében: ekkor a rutinos csapatkapitány, Troy Deeney jutott tizenegyeshez kezezés következtében, ám a Spurs hálóőre, Paulo Gazzaniga kivédte a próbálkozást. A hajrában a túloldalon Christian Eriksen beállása sem járult érdemben hozzá az eredményhez. A játékrész végén a Spurs új igazolása, Gedson Fernandes is debütált.

A párharcnak tehát pontosztozkodás lett a vége, 2013 novembere óta először fordult elő az, hogy a Tottenham három egymást követő bajnokin is képtelen gólt szerezni. A Watford egyelőre ideiglenesen ugyan, de már a 16. helyen találhatja magát a Premier League tabelláján.

Watford Tottenham Hotspur 00 (0-0).

A találkozó videós összefoglalója:

A hétvége további programja:

Szombat
16:00 Arsenal – Sheffield United
16:00 Brighton – Aston Villa
16:00 Manchester City – Crystal Palace (Spíler 1)
16:00 Norwich City – Bournemouth
16:00 Southampton – Wolverhampton
16:00 West Ham – Everton
18:30 Newcastle United – Chelsea (Digi Sport 1)

Vasárnap
15:00 Burnley – Leicester City (Digi Sport 2)
17:30 Liverpool – Manchester United (Digi Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: