Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem vált klubot januárban a Real Madrid mellőzöttje – sajtóhír

Noha az eddigi információk szerint sokan biztosra vették a Real Madridban sorozatos sérülésekkel bajlódó karmester januári klubváltását, az aktuális beszámolók már arról szólnak, hogy idén közben biztosan nem hagyja el a “blancókat” a játékos…

A Marca jelentése szerint James Rodríguez az idény végéig biztosan maradni fog a Real Madrid alkalmazásában annak ellenére, hogy sorozatos sérülései miatt egyáltalán nem tudta bizonyítani nélkülözhetetlenségét a 2019-2020-as szezon eddig eltelt szakaszában.

A 28 éves kolumbiai középpályás október óta térdsérüléssel bajlódott, az elmúlt hetekben jelentkezett ismét játékra, így az aktuális kiírásban mindössze hét spanyol bajnoki (La Liga) mérkőzésen léphetett pályára. James a 2014-es világbajnokság után szerződött az AS Monacótól a “királyi gárdához”, az elmúlt két idényt kölcsönben a Bayern München alkalmazásában töltötte, ősszel tért vissza ismét a Bernabéuba, azonban – részben sérülése miatt is – képtelen volt állandó játéklehetőséget követelni magának.

Az angol sajtó korábban a teljesség igénye nélkül az Everton, a Manchester United és a Tottenham érdeklődéséről számolt be a középpályás esetében, aki úgy néz ki, hogy legalább az évad végéig továbbra is maradni fog a madridiak alkalmazásában.