Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Payet visszatér a PL-be?

A L’Equipe a a napokban “szellőztette” meg, hogy a West Ham csapata David Moyessal az élen élénken érdeklődik korábbi játékosukért Dimitri Payetért.

A Sky Sports értesülései szerint azonban nincs ilyenről szó, és a “Kalapácsosoknál” nem vették fel semmilyen formában a Marseille csapatával, hogy visszacsábítsák korábbi kiválóságukat.

Ez pedig hírek szerint annak köszönhető, hogy a klub nem volt túl boldog még 2017-ben, azzal ahogy Payet intézte a klubváltását. 

A 32 éves klasszis 2015 és 2017 között volt a londoni csapat játékosa, mi több legjobbja.

Payet ez alatt a 18 hónap alatt 60 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 15 gólt és 23 (!) gólpasszt osztott ki, majd igazolt (szintén vissza) 25 millió fontért a Marseilleben.

Szerződése Franciaországban egyébiránt 2021 nyaráig tart és a kivásárlási ára 13 millió font körül mozogna.

Értesülések szerint azonban a West Ham igazolna a Ligue 1-ből, méghozzá a Nantesból, védőjüket Abdoulaye Touret, akit nagyjából 15 millió euró környékén szereznének meg.