Ahhoz képest, hogy a közelmúltban már eldőltnek látszott a sorsa, ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hol folytatja pályafutását nyártól a PSG lejáró szerződésű gólgyárosa…
Szigetországi lapértesülések szerint az eddigi kérők közé beszállt az Edinson Cavani kegyeiért folyó küzdelembe a Chelsea és a Manchester United együttese, ugyanis az angol bajnokság (Premier League) mindkét gigásza készen áll arra, hogy nyáron szerződtesse a szabadon igazolhatóvá váló klasszist.
A 32 éves uruguayi sztár jelenleg már a hetedik szezonját tölti a PSG alkalmazásában, 2013-as leigazolása óta közel 200 találatot szállított a klub színeiben, ugyanakkor kevesebb játéklehetősége révén a francia bajnokság (Ligue 1) idei kiírásában kilenc meccs alatt mindössze két gólt szerzett. Cavani emiatt egyre kevésbé érzi jól magát a francia fővárosban, nyári távozása biztosra vehető, az angol érdeklődők mellett eddig az Atlético Madrid csapatát és az MLS-t emlegették lehetséges desztinációként vele kapcsolatban.
A párizsi kalandot megelőzően Cavani Európában eddig csak Olaszországban játszott, méghozzá a Palermo (2006-2010) és a Napoli (2010-2013) egyesületeiben.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt