Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: “Bruno Fernandes után még szükség van igazolásokra!”

Manchesterben ugyan nagyon örülnek a portugál kiválóság megvételének, ám ahogyan azt a klub legendás játékosa, Gary Neville is megfogalmazta, bizony még szkség lesz további erősítésekre, hogy igazán előre tudjon lépni a csapat.

(Kép: goal.com)

“A csapat középpályája erősítésre szorult, ez egyértelmű. Komoly problémáik voltak itt, már csak a sérülések miatt is. Pogba és McTominay kiesését orvosolni kellett!” – Így az egykor “vörös ördög” a Sky Sportsnak.

“Az átigazolási piac előtt azt gondoltam, hogy 2 játékos érkezni fog. Kíváncsian várom az utolsó napok fejleményeit. Azt hiszem egy csatár szerződtetése szintén fontos lenne, Rashford kiesése miatt, bár nagyon de nagyon nehéz januárban megtalálni a megfelelő játékosokat!” – Így a jelenleg szakkommentátorként tevékenykedő idősebbik Neville-testvér.

“Bruno Fernandes megszerzése abszolút pozitív, hiszen minőségi erősítés. A következő pár hónapban nem lenne fair túl sok terhet rá pakolni. Megérkezett Angliába, be kell illeszkednie, ehhez pedig időre lesz szüksége.” – Tette még hozzá az MU egykori csapatkapitánya.