Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a londoni kékek komoly érdeklődést mutatnak a francia csapat gólvágójáért.
A Chelsea a januári átigazolási időszak utolsó napján, azaz január 31-én egy utolsó rohamot tesz a Paris Saint-Germain támadójának, Edinson Cavaninak a kegyeiért, brit sajtóértesülések szerint. Az uruguayi csatár szerződése a nyáron lejár, így akkor ingyen távozhatna, de a PSG most sem kér érte nagy összeget, mindössze pár millió eurót. A fogást magán a játékoson kell megtalálnia londoni együttesnek.
A kékek számára azért is lenne fontos egy gólerős támadó szerződtetése, mert a csapat első számú gólfelelőse, Tammy Abraham sérülést szenvedett és jelenleg csak Michy Batshuayi áll Frank Lampard rendelkezésére, akiben nem bízik teljesen a korábbi kiváló középpályás. Ott van még ugyan Olivier Giroud is, aki azonban mindenáron távozni szeretne a klubtól, és állítólag már nem szeretne pályára lépni a Chelsea színeiben.
Cavani szívesen továbbállna a PSG-ből, ugyanis kevés játéklehetőséghez jut Mauro Icardi érkeztével, de nem mindenáron, hiszen jelenlegi fizetésétől kevesebbet nem szeretne keresni, így ha ezen múlik, akkor kitölti szerződését a francia címvédőnél.
A 32 éves uruguayi támadó 2013 óta erősíti a párizsiakat, azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 293 mérkőzésen 198 gólt és 41 gólpasszt jegyzett.
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…