Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Műteni kell Dembélét – hivatalos

Az FC Barcelona hivatalos honlapján közölte, hogy műteni kell játékosát, Ousmane Dembélét.

A Barcelona játékosa már többször volt sérült, legutóbb tavaly novemberben szenvedett combsérülést a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, azóta nem is lépett pályára. Hétfőn ismét edzésbe állt, de újra fájdalmat érzett a jobb lábában, mint később kiderült nem izomfáradtság, hanem szakadás miatt. A 22 éves támadót február 11-én, Finnországban operálják majd. A műtét utáni rehabilitációról és a várható visszatérésről a katalán klub a beavatkozás után ad majd tájékoztatást. Valószínű, hogy Dembélé idénye véget ért, így a Barcelona – bizonyos feltételek teljesülése mellett – az átigazolási időszakon kívül is pótolhatja a franciát.

Az egyik legvalószínűbb opció a jelenleg másodosztályú Girona támadója, Chrisian Stuani, aki vezeti a bajnokság góllövőlistáját, és mindössze 20 millió euró a kivásárlási ára. A spanyol sajtóban felmerült még a Real Sociedad csatárának, Willian Josénak is a neve, aki már a januári átigazolási időszakban is szeretett volna távozni a baszk csapattól. Esetében akadályt jelenthet, hogy 70 millió eurós kivásárlási ár szerepel a szerződésében.