Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugália: életben tartotta a bajnoki reményeket a Porto – videóval

A szombati késő esti órákban rendezték meg a portugál bajnokság (Primeira Liga) hétvégi fordulójának legnagyobb rangadóját, az éllovas Benfica és az üldöző FC Porto összecsapását…

A portugál derbiben nem kellett csalódnia a nézőknek, a rendkívül fordulatos küzdelem végén az FC Porto 3-2-re győzött a Benfica ellen. Tíz perccel elteltével máris magához ragadta az előnyt a házigazda, Otavio jobb oldali bejátszását Sergio Oliveira parádés mozdulattal juttatta a hálóba, nyolc perccel később azonban máris jött a válasz, Carlos Vinicius egy fejes utáni kipattanót közelről pofozott be. A szünet előtti percek viszont ismét a Portóé voltak, előbb Alex Telles biztos lábbal értékesített egy büntetőt, majd egy bejátszást követően a menti igyekvő Ruben Dias öngólt vétett. A kétgólos hátrányba került éllovas nem sokkal a félidő megkezdése után Vinicius újabb góljával feljebb zárkózott, ám hiába nyomott a játékrész nagy részében, egyenlítenie már nem sikerült.

A “Sárkányok” négy pontra olvasztották lemaradásukat a listavezető mögött, így továbbra is nyílt maradt a bajnoki cím kérdése, ahelyett hogy akár végleg eldőlt volna.

FC Porto – Benfica 3-2 (3-1)
Gólszerzők: Sergio Oliveira (10.), Alex Telles (38.), Ruben Dias (44. – öngól), ill. Carlos Vinicius (18., 50.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye