Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal beárazta Mkhitaryant – sajtóhír

Az Ágyúsok túl szeretnének adni örmény középpályásukon, ennek következtében árcédulát akasztott a nyakába az Angol együttes.


Az Arsenal nem kér sokat Henrikh Mkhitaryan játékjogáért, ugyanis a londoni gárda mindössze 20 millió eurót kér érte, legalábbis brit sajtóinformációk szerint. A 31 éves játékos jelenleg az AS Románál szerepel kölcsönben, akik elgondolkodtak a középpályás végleges szerződtetésén, még úgy is, hogy leginkább csak csereként számol vele Paulo Fonseca mester.

Mkhitaryan a Sahtar Donyeck játékosaként robbant be a köztudatba, majd 2013-ba a Borussia Dortmundba szerződött, ahol kiválóan szerepelt, így 2016-ban le is csapott rá a Manchester United. A Vörös Ördögöknél azonban hanyatlott, ennek következtében belevonták az Alexis Sánchez transzferbe az örményt, amelyet az Arsenallal bonyolított le a manchesteri gárda. De a londoni klubnál sem tudott maradandót alkotni, ezért került a Rómához kölcsönbe, viszont egyelőre itt sem sikerült megváltania a világot, mégis igényt tartana az olasz fővárosi csapat a játékjogára.

A 31 éves örmény válogatott játékos az idei idényben minden versenysorozatot figyelembe véve 15 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 4 gólt és 1 gólpasszt jegyzett. Mkhitaryan azonban nem tölthetett túl sok időt a gyepen, ugyanis mindösszesen 760 perc jutott neki az említett 15 találkozón.