Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ügynöke szerint van esély rá, hogy Pogba visszatérjen a Juventusba

Paul Pogba sztárügynöke, Mino Raiola szerint korántsem biztos, hogy ügyfele a Manchester United játékosa marad. 

Forrás: AS

Mino Raiola részt vett az AC Milan és a Juventus kupamérkőzésén, amely után az újságírók is megtalálták, és természetesen nem voltak restek megkérdezni, hogy mégis mi lesz ügyfelével, Paul Pogbávál. Az ügynök szerint a játékos nem bánná, ha vissza kellene mennie a Juventusba.

“Olaszország Pogba második otthona. Nem bánná, ha visszatérne a Juventusba, de majd meglátjuk, hogy mi lesz a nyári Európa-bajnokság után. Paul a legjobb formájában szeretne futballozni, de úgy nehéz, ha egy olyan csapatban játszik, amelyik nem küzd sem a bajnoki címért, sem pedig a BL-trófeáért. Jelenleg viszont az a legfontosabb, hogy a felépülése rendben haladjon, és segíteni tudjon a csapatnak a célok elérésében.”

– nyilatkozta Raiola az olasz Sky Sportsnak.

Pogba jelenleg bokasérüléssel küszködik, ami miatt már október óta nem tudott pályára lépni, és mindössze 8 mérkőzésen szerepelt csak a szezonban. Emellett egyre több alkalommal került elő, hogy a francia középpályás boldogtalan a Manchester Unitednél, és már a nyáron közel járt ahhoz, hogy távozzon. Legtöbbször a Real Madriddal hozták szóba, de a Juventus neve is előkerült már néhány alkalommal.