Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vajon hol folytatja Guardiola?

Miután a Manchester City csapatát kizárták a következő két szezonra a nemzetközi kupákból, természetesen máris beindultak a találgatások, hogy a menedzser elhagyja-e a csapatot…

Sőt, a legtöbb sajtótermék szerint már nem az a kérdés, hogy Pep Guardiola távozik-e a Manchester City együttesétől, hanem sokkal inkább az, hogy melyik csapatnál folytatja a katalán mester, hiszen már eddig is téma volt a BL-ben évek óta várakozáson alul teljesítő csapatnál a menedzserváltás, de a nemzetközi kupáktól való kényszerű távolmaradás még inkább erre sarkallhatja mindkét felet.

A 49 éves szakember számára az első számú opció sokak szerint a Juventus lehet, az olasz rekordbajnoknál ugyanis kevésbé elégedett a vezetőség a nyáron kinevezett Maurizio Sarri munkásságával, lévén az elmúlt hetekben két nem várt vereséget is elszenvedtek, és azok után, hogy a torinói csapat az olasz bajnokság (Serie A) elmúlt nyolc kiírását kivétel nélkül megnyerte, jelenleg elképesztően szoros küzdelemben áll a második helyen, azonos pontszámmal az Interrel, és egyetlen ponttal a harmadik Lazio előtt.

Az olasz Calciomercato portál közlése szerint a Juve kihívója még a Thomas Tuchel leváltást fontolgató PSG lehet, illetve lehetséges opcióként említik meg a Bayern München csapatához való visszatérést, melyet Guardiola már irányított 2013 és 2016 között, a bajorok pedig még jelenleg is keresik állandó edzőjüket a következő szezonra.