Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Iker Casillas indul a spanyol szövetség elnöki posztjáért – hivatalos

Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, miszerint a Real Madrid és az FC porto korábbi kapusa, Iker Casillas is elindul a spanyol szövetség 2020-as elnökválasztásán. 

Mostanra hivatalossá vált, hogy Iker Casillas beadta a szükséges dokumentumokat ahhoz, hogy 2020-ban ő is induljon a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) elnöki posztjáért.

A korábbi kapus ezzel hivatalosan is búcsút int a profi labdarúgásnak. Casillas tavaly május óta már nem is lépett pályára korábbi szívinfarktusa miatt, bár jelenleg is az FC Porto alkalmazásában áll, és még a keretbe is nevezték a szezonban. A döntéséről már a klub elnökét is tájékoztatta, akinek nagyon hálás mindenért, amit érte tettek.

Casillas, maga jelentette be a hírt, és nagyon optimistán várja a szavazást:

“Igen, én is elindulok a 2020-ban a spanyol szövetség elnökválasztásán.  Együtt a spanyol futball, ami a világ legjobbja, magasságába emeljük a szövetséget. A legnagyobb tisztelettel és elszántsággal fogunk dolgozni az elkövetkezendő időszakban, hogy tiszta és átlátható legyen a szavazás, amire több mint 23 ezer szavazó számít. A végső döntést a 139 közgyűlési tag fogja meghozni.”

A spanyol szövetség jelenlegi elnökét, Luis Rubialest 2018-ban választották meg.