Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Guendouzi összeveszett Artetával – azért küzd, hogy maradhasson a csapattal

Angol sajtóhírek szerint veszélyben Matteo Guendouzi karrierje az Arsenalnál, hiszen a francia középpályás viszonya megromlott edzőjével az elmúlt napokban.

Kép: Football.London

Nem véletlenül maradt ki a Newcastle elleni meccskeretből Guendouzi. Nem rég Dubajban tartott rövid edzőtábort az Arsenal, ahol a hírek szerint a francia középpályás a pályán balhézott össze Artetával.

A Goal.com a klubhoz közeli forrásokra hivatkozva arról ír, az eset után Arteta csalódottan távozott, az indulatok pedig még estig sem csillapodtak köztük. Főleg ezért döntött úgy a baszk mester, hogy kihagyja a keretből Guendouzit – aki így idén először nem ülhetett le még a padra sem.

Így tehát a franciának vissza kell majd küzdenie magát a kezdőcsapatba, ami egy időigényes és nehéz feladatnak tűnik. Nem csak azért, mert feledtetnie kell a fent említett esetet, hanem út közben az őt teljesítő Ceballos is egész jól teljesített a Newcastle elleni győzelem alkalmával. Arteta a meccs után egyenesen a mérkőzés legjobbjaként emlegette, kiemelve elképesztő edzésmunkáját. Innen lesz szép visszakapaszkodni Guendouzi számára.