Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz csapat is vinné a Liverpool lejáró szerződésű játékosát – sajtóhír

A minap ligán belüli érdeklődésről számoltunk be, a legfrissebb sajtóhírek szerint pedig egy olasz topcsapat is kiszemelte a Liverpool lejáró szerződésű rutinos labdarúgóját…

A La Gazzetta dello Sport megbízható forrásai szerint a korábban említett Leicester City mellett az olasz bajnokság (Serie A) aktuális második helyezettje, a Lazio is harcba szállhat nyáron a Liverpool csapatától távozni készülő Adam Lallana kegyeiért.

A 31 éves középpályás 2014-ben a Southampton gárdájától igazolt a “Vörösökhöz”, melyben éveken át meghatározó szerepet töltött be, 2015-2016-os szezonban például 49 tétmérkőzésen számítottak rá, azonban az utóbbi idényekben már jobbára csak kiegészítő szerepet szántak neki, így a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítása sem került napirendi pontra. A rutinos labdarúgó a hat idény alatt már 175 mérkőzésen játszott a Poolban, a mostani kiírásban 19 találkozón jutott szóhoz.

Pályafutása korábbi szakaszában kizárólag Angliában játszott, így a szakértők szerint sokkal valószínűbb lehet a szigetországi maradása, de a legnagyobb olasz sportlap szakírója szerint a BL-indulással kecsegtető Lazio jelentette lehetőség szintén ideális opció lehet számára.