Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: megszerezte első gólját Bruno Fernandes, könnyedén nyert a United – videóval

Győzelmének köszönhetően feljött az ötödik helyre a Manchester United, ami BL-indulást érhet, amennyiben a City-t kizárják az európai kupasorozatokból.

Hamar magához vette az irányítást a Manchester United, többet birtokolták a labdát, többször veszélyeztették a Watford kapuját. A vendégek kevésszer jutottak el lövőhelyzetig. A fölény a 42. percben góllá érett, Bruno Fernandes értékesítette az általa kiharcolt tizenegyest (1-0). A második játékrészben kijjebb próbált jönni a Watford, de továbbra is a “vörös ördögök” irányították a mérkőzést. Az 58. percben Martial gyönyörűen emelt a kapuba (2-0). Martiallal 2017 szeptembere óta először fordult elő, hogy zsinórban három tétmérkőzésen is gólt tudott szerezni. A három pont sorsa végképp eldőlt a 75. percben, Fernandes passza után Greenwood lőtte ki a hosszú felsőt (3-0). A Manchester United megelőzte a Tottenhamet, a Watford továbbra is kieső helyen áll, sorozatban az ötödik bajnoki meccsükön nem tudtak nyerni.

Manchester United – Watford 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Bruno Fernandes (42.), Martial (58.), Greenwood (75.) ill. 

A tabella jelenlegi állása: 

A góllövőlista élmezőnye: