Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Gattuso szerint a Napoli nem fél Messitől

A Gennaro Gattuso vezette Napoli ma este a Barcelona ellen lép pályára a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján. Az olasz tréner a találkozó előtti sajtótéjékoztatón arról beszélt, hogy egyáltalán nem félnek sem Messitől sem pedig a Barcától, és ennek szellemében is fognak majd játszani. 

Forrás: Getty Images

Gattuso azt szeretné, ha játékosai nem mutatnák semmilyen félelmet a Barcelona ellen, és higgyenek abban, hogy képesek legyőzni őket. A legtöbb csapat, amikor a katalán gárdával kerül szembe, általában Lionel Messi “semlegesítési tervén” gondolkozik, de az olasz tréner szerint ez náluk nem így van.

“Félelem nélkül kell felállnunk a Barcelona ellen. Egy olyan élénk csapatot akarok látni, ami aggodalom nélkül, de örömmel focizik egészen a végéig. Azt akarom, hogy a játékosaim közül senki ne féljen, mert nincs mitől. Azt olvastam a lapokban, hogy arra készülök, hogy bezárjam Messit egy ketrecbe. Ebből semmi nem igaz, mivel az ellenfél nem csak egy emberből áll, ezért mi az egész csapatra fogunk koncentrálni. A Barcelona ellen fogunk játszani, és nem Messi ellen.”

Gattuso azért méltatta is az argentin támadót. Szerinte az egyik legjobb a világon, akit nagyon nehéz megállítani, de a játékosai azért meg fogják próbálni.

A mérkőzést ma este 21 órakor játsszák a nápolyi San Paolo stadionban.