Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: “A játékvezetők mintha direkt csinálnák ezt mostanság!”

A blancók egyik legjobba, Vincius Junior már jóval feszültebb hangulatban értékelte a City elleni vereséget a lefújást követően, mint edzője, Zinedine Zidane. 

(Kép: as.com) 

A blancók egyik legjobbja volt a brazil szélső, aki szerint elsősorban nem is az eredmény, sokkal inkább a játékvezetés és a VAR miatt lehetnek csalódottak.

“Mindenki láthatta, hogy Gabriel Jesus szabálytalan volt a gólja előtt. Két kézzel támasztotta meg Sergio Ramost. Ott volt a VAR, de a játékvezető még csak ki sem akart menni, hogy visszanézze az esetet.” – Idézi Viníciust az As című madridi sportnapilap.

“Úgy érzem, hogy a játékvezetők mostanság eljönnek a Bernabéuba, és rendre minket sújtanak az ítéleteikkel. Ma sem történt ez másképp! Mi nyertük a legtöbb bajnoki címet és a legtöbb Bajnokok Ligáját… Talán ez miatt is lehet.” – Jegyezte még meg már-már amolyan összeesküvés elméletet kreálva a 19 esztendős brazil.

A blancók részéről egyébként lényegében csak Zinedine Zidane nem fakadt ki az ominózus Jesus-gól és Daniele Orsato döntését illetően.

“Megkérdeztem a játékvezetőt az esetről, és ő azt mondta nem látott lökést. Meghozta a döntését, amelynél azonban sokkal jobban aggasztanak azok a hibák, amelyeket a két gól előtt elkövettünk!” – Így Zidane az esetről.