Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ighalo: “Ez egy valóra vált álom…”

A nigériai támadó első mérkőzését játszotta kezdőként a Vörös Ördögök színeiben tegnap este, de nem ez volt a valódi álma.


A Manchester United tegnap este 5-0-re legyőzte a Club Brugge csapatát, így 6-1-es összesítéssel jutott be az Európa-liga idei kiírásának legjobb 16 klubja közé. A mérkőzésen kezdőként lépett pályára a frissen igazolt csatár, Odion Ighalo is, aki beteljesítette élete egyik legnagyobb álmát, azaz gólt szerzett a manchesteri gárda színeiben az Old Traffordon.

“Megvan az első gólom abban a csapatban, amelynek gyerekkorom óta szurkolok. Egy álmom vált valóra ezzel a találattal, nagyon hálás vagyok ezért istennek” – mondta a nigériai játékos.

A 30 éves csatár a góljával decemberben elhunyt lánytestvérére emlékezett, amelyről szintén ejtett néhány szót.

“Megígértem magamnak, hogy minden gólt amit szerzek, azt neki ajánlom. Tudom, hogy fent áll és figyel engem, hogy mindent jól csináljak az MU-ban” – mondta gólörömével kapcsolatban Ighalo.