Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: kiküzdötte a továbbjutást az Arsenal – Videóval

A kupasorozatban már a nyolcaddöntőket rendezték, hétfő estére egy meccs jutott, a Portsmouth fogadta az Arsenal együttesét.


Az Ágyúsok fiatalokkal teletűzdelt csapatot küldtek ki a mérkőzésre, amellyel nem igazán sikerült élnie egyikőjüknek sem az első játékrészben, ugyanis gyenge iramot diktáltak a jóval lejjebb rangsorolt hazaiakkal szemben. Ellenben a rutinos középhátvéddel, Sokratissal, aki egy beadást belsőzött keményen a kapuba a hosszabbításban. Az Arsenalnal számára azonban nem csak öröm jutott, ugyanis a 16. percben le kellett cserélni Lucas Torreirát sérülés miatt, az uruguayi játékost hordágyon kellett levinni, az arcát elnézve pedig úgy tűnik komolyabb a baj, mint az elsőre gondoltuk.

A második félidőt viszont jobban kezdte az Arsenal, már a játékrész 6. percében sikerült betalálniuk, Nketiah tudott eredményes lenni egy beadást követően. A találatot követően már csak Saka előtt adódott lehetőség, de nem jött össze a gól, így kissé nehézkesen jutottak a legjobb nyolc közé a londoniak. Az Ágyúsoknál volt egy debütáló is, a januári átigazolási időszakban a Flamengótól kölcsönvett Pablo Marí mutatkozhatott be új csapatában, akinek szerződése a nyáron véglegessé válik.

Portsmouth – Arsenal 0-2 (0-1)
Játékvezető:
M. Dean, Helyszín: Fratton Park (Portsmouth)
Gólszerők: ill.  Sokratis (45+4′), Nketiah (51′)