Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Király-kupa: idegenben lőtt góllal döntős az Athletic – videóval

A Real Sociedad döntőbe jutása után csütörtök este a spanyol Király-kupa másik elődöntőpárharcában is lejátszották a visszavágót…

A Granada 2-1-re győzte le az Athletic Club csapatát a spanyol Király-kupa elődöntőjének visszavágóján, ezzel azonban a bilbaóiak a hazai 1-0-s siker után, idegenben lőtt góllal jutottak tovább a fináléba. A második mérkőzés első félideje a hazai fölény ellenére nem hozott találatot, a szünet után azonban szinte rögtön megszerezte az előnyt a Granada, amikor Carlos Fernandez csúsztatta a hálóba Machis bal oldali bejátszását. A vendéglátók a továbbiakban is nagy erőkkel igyekeztek, és az utolsó negyedórán belül az előre húzódó German Sanchez egy szöglet után fejelt a hálóba, ugyancsak Machis gólpasszából. Nem sokáig állt azonban továbbjutásra a hazai csapat, mert öt perccel később egy pazar gurigatás végén Vesga kiugratásából a bal oldalon kiugró Yuri Berchiche tudott eredményes lenni. Az Athletic 2-1-es veresége pedig azt jelentette, hogy összejött a Sociedad elleni baszk álomdöntő a Király-kupában.

Granada – Athletic Club 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Fernandez (48.), Sanchez (76.), ill. Berchiche (81.)

 

A Király-kupa 2020-as döntőjére április 18-án, Sevillában kerülhet majd sor.