Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Werner a második számú opció

Az egyik legfelkapottabb név jelenleg az átigazolási piacon Timo Werner, aki minden bizonnyal elhagyja majd Lipcsét a nyáron – az azonban még nem tisztázott, hol folytatja. Létezik, hogy nem a Poolba megy?

 

Nem rég írtunk arról, hogy Timo Werner egyre közelebb áll a Liverpoolhoz – ő lehet majd Klopp nagy fogása. A német edző elismerően beszélt a támadóról, aki maga is szépen szólott az Angliát uraló vörös csapatról és annak edzőjéről is. A gond csak az, hogy garantált játékpercek nincsenek, így egy esetleges Premier League-es kirándulás elég kockázatos lehet a német válogatott csatár számára. Ráadásul az RB Leipzig is jól muzsikál most a BL-ben Nagelsmann vezetésével, valamint a bajnokságban sem állnak rosszul. Jó kis projekt fut most Lipcsében, ahol egy teljes csapatrészt építhetnének köré. Nem biztos, hogy jó döntés lenne ilyenkor váltani.

Friss hír viszont, hogy a Liverpool mellett már a Barcelona is komolyan érdeklődik iránta. A Mundo Deportivo szerint a 24 éves játékos azon kevesek közé tartozik az elitfutballban, akik többet érnek, mint amennyit kérnek értük. A remek szezont futó német épp ezért a kiszemeltek között van a Barcánál: ő a második számú opció az argentin Lautaro Martinez mögött. Az Inter csatára lesz a fő célpont – ráadásul ha az Internazionale elengedi őt, akkor az olaszok is rámehetnek Wernerre.

A katalán lap arról is ír a Barcelona kapcsán, hogy sokáig vizsgálták még a Manchester United holland támadójának, Tahith Chong megszerzésének lehetőségét. A 20 éves játékost viszonylag olcsón el tudták volna hozni és ár/érték arányban nem jártak vele rosszul, de a vezetőség végül nem lépett – helyette inkább a télen üzleteltek úgy, ahogy. Chong a hírek szerint most nyáron hosszabbíthat a Vörös Ördögökkel, így a gránátvörös-kékek lecsúszhatnak róla is.