Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Atlético sztárját akarja a Manchester United – sajtóhír

A korábban a városi rivális Manchester City által is kiszemelt spanyol karmestert a hírek szerint a Manchester United együttese is megkörnyékezheti nyáron…

A Mundo Deportivo beszámolói szerint a Manchester United együttese komolyan fontolóra vette annak a lehetőségét, hogy a nyári átigazolási időszak folyamán ajánlatot tegyen Saúl Níguez szolgálataiért az Atlético Madrid részére.

A “Matracosokat” már utánpótlás kora óta erősítő 25 éves középpályás korábban 2026-ig szóló megállapodást kötött az egyesülettel, és mivel a klub emblematikus figurájának számít, kevés esély lehet a távozására, ám a spanyol lap úgy véli, hogy Níguez nyitott lenne más bajnokságban is kipróbálni magát. A 19-szeres spanyol válogatott futballista az idei szezonban 35, összességében pedig már közel 300 alkalommal húzhatta magára az Atlético szerelését.

A United vezetőségének titkoltan tele van már a hócipője Paul Pogbával, és az angol sajtó immár kész tényként veszi, hogy nyáron mindenképpen túl akarnak adni a különcködő világbajnokon, helyettesítését pedig Níguez megszerzésével oldanák meg az Old Traffordon.