Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Inter hátvédjét szemelte ki a Manchester United – sajtóhír

A Vörös Ördögök korábban már megpróbálták megkaparintani a védőt, ám akkor elutasította az ajánlatot.


A Manchester United az Internazionale középhátvédjét, Diego Godínt szemelte ki, a Corriere dello Sport értesülései szerint. Az uruguayi védőt már 2018-ban szerette volna szerződtetni a manchesteri gárda az Atlético Madridtól, ám akkor a rutinos bekk elutasította az ajánlatot. A Premier League rekordbajnoka azért is próbálja meg őt megkaparintani, mert mint ahogy arról mi is beszámoltunk, a kék-feketék megválnának tőle a nyár folyamán.

A 34 éves hátvédre a Manchester United nagyjából 15 millió eurót szánna a kora miatt, ugyanis jobb esetben 1-2 szezonja van már hátra a legmagasabb szinten Godínnak.

A 135-szörös uruguayi válogatott játékost két évvel ezelőtt José Mourinho szerette volna átcsábítani az Old Trafforda, azonban Ole Gunnar Solskjaer is szívesen látná csapatában, már csak a hatalmas rutinja miatt is, ami a fiatal keretének sokat segíthetne.