Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Godín egy év után távozhat az Intertől – sajtóhír

A rutinos hátvéd remekül kezdett a Nerazzurrinál, azonban az AS értesülései szerint mégis túladnának rajta a nyár folyamán.


Az Inter egy szezont követően megválhat középhátvédjétől, Diego Godíntól. Az uruguayi védő kiválóan kezdte meg az idényt, nem látszódtak rajta beilleszkedési nehézségek, viszont mostanra vissza esett a teljesítménye és több alkalommal is a cserepadról nézi végig a találkozókat.

Antonio Conte preferálta a védő megszerzését, azonban a hírek szerint most éppen ő mondta, hogy nem teljesen illik bele a jövő évi elképzeléseibe, ezért inkább adják el a 34 éves rutinos bekket. Helyette vannak már kiszemeltek, viszont ez egyelőre még nem nyilvános, hogy kiket szerződtetnének a helyére.

Godínért nagyjából egy 10 millió euróra számíthat az Inter, kérője pedig minden bizonnyal lesz a 135-szörös uruguayi válogatott védőnek. A kék-feketék színeiben 25 alkalommal lépett eddig pályára, gólt nem sikerült szereznie.