Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Brazília: Nagy az aggodalom Pelé egészségéért!

A világ valaha volt egyik, ha nem a legjobb futballistája, Pelé egészségéért kezdtek aggódni a brazilok. A Legenda és fia, is üzent a szurkolóknak. 

A 80 esztendős Pelé otthon, házi karanténban tartózkodik, nem érintkezik a külvilággal, és köszöni szépen, jó egészségnek örvend. A korábbi legendás csatár, és fia üzenetét szerte a nagyvilágban közzé is tették.

“Jól vagyok. Vannak jó és rossz napjaim, de ez az én koromban úgy gondolom, teljesen normális.” – Idézi a brazil Globoesporte Pelét, akinek fia, Edinho is megszólalt.

“Az édesapám most amúgy is nehezebben mozog. Csípő-műtéten esett át, és sajnos úgy tűnik nem igazán volt ideális rehabilitációja. Nehezen viseli mindezt, hiszen Ő ‘A Király’, aki mindig egy impozáns alak volt, most meg járni is nehezére esik. Roppant kényelmetlenül érzi magát, szégyelli is a helyzetét!” – Így Edinho, aki édesapja ügyeiért felel, így elmondta azt is, hogy már a koronavírus-járvány terjedése előtt is le kellett mondaniuk jó pár nyilvános eseményt, azóta pedig még inkább, fokozottabban ügyelnek Pelé egészségére.

Mint ismert, Pelé korosztálya a fokozottan veszélyeztetettek csoportját képezi a járvány szempontjából, abban pedig nincs semmi meglepő, hogy a brazilok lényegében az ő egészségét ugyan úgy féltik, mint a sajátjukat.