Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Valencia: “Az Atalanta elleni első meccsünk biológiai bomba volt!”

Az As című sportnapilap a Valencia csapatkapitányával, Dani Parejoval készített (e-mailen keresztül) interjút, amelyben természetesen kulcsszerepet kapott a csapatot sújtó koronavírus-fertőzés, illetve annak előzményei. 

Mint ismert, a Valencia az egyike azon futballcsapatoknak, amelynek játékosai és alkalmazottjai körében elsőként mutatták ki a Covid-19 névre keresztelt fertőzést. A spanyolok szerint nem kérdés, hogy az Atalanta elleni Bajnokok Ligája párharcok alatt kaphatták el a kort.

A csapatkapitány, Dani Parejo is pontosan így gondolja ezt, mondván most már egyértelmű, hogy Olaszország egy “biológiai időzített bomba” volt pár héttel korábban.

“Az olasz szakértők is azon az állásponton vannak, hogy a milánói meccsünk az Atalanta ellen igazi biológiai időzített bomba volt. Számomra nem kérdés, hogy meg se kellett volna rendezni a párharcot, nem is beszélve a közel sem egyenlő feltételekről az oda és visszavágót illetően.” – Kezdte gondolatmenetét a spanyol válogatott középpályás, aki ezt követően kitért azon társaira, akik elkapták a vírust.

“Amennyire csak lehet, próbáltunk, és próbálunk nyugodtak maradni. A klub megtett mindent, hogy megakadályozza azt, hogy mi tovább tudjuk adni a fertőzést, hiszen elsőként léptünk, még a vészhelyzet kihirdetése előtt. Ez azonban lehetetlen volt. Most végig a beteg társaink mellett vagyunk. Remélhetőleg most már hamarosan minden jóra fordul!” – Így Parejo, hozzátéve azért még, hogy szerinte Európának tanulnia kellett volna abból, ami Kínában történt jó pár hónappal korábban.

“Biztosan állíthatom, hogy a futballisták is azt szeretnénk, ha a szezont be tudnánk fejezni. De nem minden áron: Az egészség és a biztonság most az első! Amint ezt garantálni tudják a számunkra, azonnal vissza is térünk! Mi játékosok most otthon edzünk magukban, próbálunk mindenre odafigyelni, de az is biztos, hogy idő kell majd ahhoz, hogy újra formába lendüljünk.”