Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: mindenképpen bajnokot fognak hirdetni

Az olasz labdarúgó-szövetség első embere a minap kijelentette, hogy semmi esetben sem lehet opció az olasz bajnokság (Serie A) 2019-2020-as szezonjának törlése…

Ugyan Olaszországban továbbra is rendkívül súlyos a helyzet a koronavírus-járvány miatt, és rendkívül kétséges, hogy mikor lehet újra futball-mérkőzéseket rendezni, az olasz szövetség (FIGC) elnöke, Gabriele Gravina a minap kijelentette, hogy mindenképpen bajnokot fognak avatni a 2019-2020-as szezonban:

“Egyelőre több opció is lehetséges, nyilván minden attól függ, hogy mennyi időnk lesz a bajnokság befejezésére. Legkésőbb július 30-ig lehet időnk befejezni a küzdelmeket valamilyen formában, mert a bajnokság eddigi eredményeit semmiképpen sem szeretnénk törölni. Mindenképpen a pályán szeretnénk eldönteni a bajnoki cím, a nemzetközi kupa-helyezése, illetve a kiesés, feljutás sorsát.”

Az olasz klubok többsége azt javasolta a szövetség részére, hogy az idei szezonban ne legyen kiesők, hanem a másodosztályból két csapat jusson fel, és a következő szezont 22 csapattal bonyolítsák le. Erre a felvetésre az elnök csupán annyit felelt, hogy fontolóra fogják venni ezt az opciót is.

A Serie A idei szezonját 12 fordulóval a bajnokság vége előtt a Juventus vezeti egyetlen ponttal a második helyezett Lazio előtt.