Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az olasz bajnokság elnöke szerint mindenképpen lesz bajnoka az idénynek

A Serie A vezetői folyamatosan tárgyalnak a folytatásról és elmondása szerint be lesz fejezve a bajnokság, amire tervük is van.


Mint ismert, a 2019/20-as évadot a koronavírus-járvány miatt félbeszakították és s egyelőre még nem tudni mikor folytatódhat a bajnokság. Gabriele Gravina, az olasz szövetség első embere arról beszélt két napja, hogy terveik szerint mindenképp be fogják fejezni a jelenlegi kiírást, valamint bajnokot is avatnak majd. Azóta viszont további terveikről beszélt a FIGC elnöke és arról, hogy a politika is beleszólhat az elképzeléseikbe.

“Megvan a tervünk, ami abszolút elsőbbséget élvez, de ezt egyelőre nem árulhatjuk el. Mindannyian annak örülnénk, ha a pályán érne véget a bajnokság. Felvesszük a kapcsolatot a FIFA-val, mert ha úgy alakul, hogy túllépjük június 30-át, meg kell találnunk a megfelelő megoldást. Talán az lenne a legideálisabb, ha ki tudnánk tolni az egészet legalább egy hónappal. Olyan szabályoknak kell megfelelnünk, amelyek a politikai körökből, illetve hivatalokból jönnek. Ha nem tudnánk játszani, akkor is meg kellene őriznünk a játék értékét. Most arról beszélünk, hogy ez esetben ki nyerné meg a bajnokságot, erről viszont egy szövetségi tanácsnak kellene döntenie. Még mindig ki kell találnunk, hogy nézzen ki a következő idény, az európai indulóktól kezdve a kieső csapatokig, de vannak terveink”nyilatkozta Gabriele Gravina, az olasz labdarúgó-szövetség elnöke.